6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett

A korabeli Nemzeti Sport-idézetek nemcsak labdarúgásunk akkori állapotáról, megítéléséről, hanem a Nagy Háborút követő évek érthető, mégis ijesztő átpolitizáltságáról, az érzelmek végletes kilengéseiről is tanúskodnak. Irány tehát az első világháborút követő békekonferenciák egyik helyszíne, a svájci Lausanne, időgépünk kijelzőjén 1923. március 11.
DE BIZONYÍTJUK TETTEKKEL IS
„A meccs, tekintettel csonka országunk politikai izoláltságára s a szimpátiának nem egy letagadhatatlan jelére, amelyet Tell Vilmos népe tanúsít irántunk mai nagy elhagyatottságunk idején, mindenesetre túlnő a már megszokott országok közti mérkőzések eszem-iszom jelentőségén” – írta a Nemzeti Sport tudósítója a Svájc elleni meccs apropóján a vesztes első világháború, a sokkoló trianoni döntés utáni évek közhangulatát is megidézve.
És útravalóul egy jó tanács:
„Ha nemcsak szavaljuk, de bizonyítjuk tettekkel is, hogy a magyarság egyik alkotó és elengedhetetlen része az európai szellemi és testi kultúrának: felénk nyúl majd a világ jobbik részének baráti keze nemcsak mi értünk, hanem az önmaguk jóvoltáért is, a kultúra érdekében.”
Hogy Tell Vilmos népe tisztában volt-e azzal, milyen küldetéssel érkezik az ellenfél, nem tudjuk, de hogy nem őriz szép emlékeket a kilencven percről, abban biztosak lehetünk.

SÚLYOS KÖTÉSEK TÖRTÉNTEK
A „szavak helyett végre tetteket!” parancsolatának keserűségét persze nemcsak a lesújtó világpolitikai tendenciák és a rossz időjárás szülte, hanem – elvégre sportlapból idézünk – az is, hogy egy héttel a svájci fellépés előtt a mieink (micsoda botrány!) képtelenek voltak legyőzni Olaszországot.
A genovai 0:0, az olaszok elleni első pontvesztés nyomán a budapesti szerkesztőségekben és kávéházakban „a hangulat, megfelelőleg a siralmas időnek, nem volt valami bizakodó, …tőzsdei nyelven súlyos kötések történtek általában Svájc csapata javára.”
A hazai futballrajongók nem feledték el azt sem, hogy a lesajnált svájciak (akiket vertünk már meg 9:0-ra is) nem egészen egy évvel korábban döntetlent harcoltak ki Budapesten (1:1).
NEM EGYSZER RAGADTA OVÁCIÓRA
Az láthatóan senkit sem derített jobb kedvre – talán nem is számoltak utána –, hogy Plattkó Ferenccel a kapuban még sohasem kapott ki a válogatott. A karrierje elején a Vasasban védő Plattkó 1917-ben, még tizenévesen mutatkozott be a nemzeti csapatban (három győzelem, 4:1, 2:1, 2:1 Ausztria ellen), majd – bécsi, németországi és angliai kitérőt követően – legközelebb 1921 nyarán kapott meghívást (3:0 a németek ellen).
Az újabb kalandozás, a délvidéki és a prágai munkavállalás után 1922-ben az MTK-ba hazatérő kapusra az olaszok elleni meccsen sem lehetett panasz („Plattkó mindvégig kitűnően oldotta meg feladatát, és nem egyszer ragadta ovációra a közönséget pompás védéseivel”), és természetesen Svájc ellen sem mondott csődöt.
„A két Fogl és Plattkó megismételte génuai briliáns teljesítményét, s ők hárman Orthtal és Hirzerrel együtt a csapat legjobb emberei voltak” – értékelt a Nemzeti Sport a 6:1-es diadal után, amelynek természetesen nagyszerű volt a fogadtatása idehaza.
„Az első félidő teljesen egyenrangú ellenfelek küzdelmét mutatta” – írta a Nemzeti Sport, ám a második játékrész első húsz percében nyújtott remek támadójáték nyomán a magyar válogatott olyan fölényes győzelmet aratott, mint az 1912 nyarán nyélbe ütött oroszországi túra (9:0, 12:0) óta egyszer sem. Molnár György (MTK) és Hirzer Ferenc (Törekvés) először duplázott a válogatottban, míg a karmester, Orth György (MTK) másodszor szerzett egynél több gólt a nemzeti csapatban. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS |
MÉLTATLANUL MEGCSONKÍTOTT
„Fényes győzelem! Alaposan kiköszörültük a csorbát!” – írta főcímében a meccs másnapján megjelenő Nemzeti Sport, amely beljebb világossá tette, hogy itt nem légypiszoknyi csorbáról van szó:
„A génuai – ismételjük – kudarcnak beillő eldöntetlen végre felrázta Csonkamagyarország reprezentánsait abból a letargiából, amelyből nem tudott felocsúdni egy idő óta, …(és a válogatott tagjai) belevitték játékukba egy méltatlanul megcsonkított ország lelkének minden hevét”.
„Csak a lelkesedés bizonyos fokig való lecsillapodása után következett az objektív okfejtés, a hideg analízis: hogy történhetett mindez annyi balsiker után?” – fordít egyet a történeten a tudósító, aki a szakmai rész lényegét így foglalta össze: „A felázott pályán érvényesült a magyar csapat két kiváló tulajdonsága: a páratlan technikája és a nagy munkabírása.”
A Nemzeti Sport a címlapon állapította meg, hogy „a védelem most is kitűnő volt, a csatársorban Orth és Hirzer brillírozott”, de ugyanott megemlítette azt is, hogy a svájci kapus, az egy évvel korábban Budapesten sem túl jó benyomást keltő Robert Cérésole indiszponáltan védett.
Ja, és az értékelések során szó esett még valamiről: a hazai futballnyelvben azóta is kiemelten kezelt akaratról.
„S mi, akik kemény, de igazságos kritikusai vagyunk válogatottjaink teljesítményeinek, most elégtétellel állapítjuk meg, hogy íme: tudnak a mi fiaink, ha – akarnak. Reméljünk, bízunk benne, hogy az a láng, amely Lausanne-ban tegnap kigyúlt a magyar válogatottak szívében, nem alszik ki többé, s újabb és újabb győzelemre mennek fényénél.”
A PUSZTA FIAI KOMBINÁLTAK
„A magyar csatársor ritka teljesítménye alig szűnő tapsra ragadja a svájci közönséget” – ezt már a tudósításban is megállapította lapunk, amely később szemlézte a svájci sajtót is.

A helyi lapok egyetértettek abban, hogy a svájciak egyetlen jelentős hiányzója, „a legjobb Schmiedlin sem tudta volna megzavarni a a magyar csapatot, csatársort”. A zürichi Sport szerint azért, mert:
„A puszta fiai kombináltak, cseleztek, lőttek, futottak, röviden szólva minden aktív erőt kisajátítottak. Orth, az MTK-stár, akiről minden magasztaló fáma, hír kevésnek bizonyult. Az ő labda feletti uralma, játékvezetése és lövőtechnikája olyan, amilyennel ebben a mezőnyben senki más nem dicsekedhetett.”
A MAGYAR TESTI KULTÚRA DIADALMAS KÉPVISELŐI
Azért a szokásos „eszem-iszom” sem maradt el: a svájciak kétszáz személyes banketten viszonozták az egy évvel korábbi lelkes budapesti fogadtatást. Simon tanácsos, Naud kanton államtanácsának elnöke „Magyarország felvirágzására és boldogulására ürítette poharát”, elhangzottak a himnuszok, és mint „jó centerhez illik, Orth szánta el magát egy »bombára«, és formás beszédben köszönte meg az ünneplést, mely a bankett egész tartama alatt tartott.”
És ezzel még nem volt vége: „az MLSZ elhatározta, hogy ünnepélyesen fogadja a hazatérő csapatot”, ami azt jelentette, hogy a Keleti pályaudvarra kivonul a Törekvés dalárdája, valamint az Újpesti Dalos Kör.
Természetesen vártak sok futballrajongót is, akiknek élén „sportéletünk egyik vezére fogja a magyar sportközvélemény köszönetét tolmácsolni a magyar színek és a magyar testi kultúra diadalmas képviselőinek”.
Küldetés teljesítve.
DE ÁLLJ! MI LETT PLATTKÓVAL?
A nagyszerű kapus, akinek szívében nyilvánvalóan Lausanne előtt és után is lobogott a láng, hamarosan elhagyta az új világban a helyét nem mindig jó irányban kereső „Csonkamagyarországot”.
Plattkó Ferenc a következő, osztrákok elleni májusi mérkőzést (0:1) még kézsérülés miatt hagyta ki, de az augusztus végi, finnek elleni meccs idején már nem volt az országban. „A kapu teljesen elárvult” – de nem csak az. „A jók legjobbjai mind elszálltak már jobb hazába – kesergett a futballistakivándorlást látván a Sporthírlap –, de még nagyobb baj az, hogy egy egész sereg nyúl már újra a vándorbot után, és úgy lehet, hogy akiket ma még a kevésbé bennfentesek könnyedén belekombinálnak a csapatba, holnap már a bécsi, a brünni vagy éppen a milánói gyorsról mosolyognak vissza a főváros felé.” Mielőtt bárkiben is megfogalmazódna a hazaárulás súlyos vádja, rögzítsük gyorsan: Plattkó nem gondolta véglegesnek a búcsút, például nagyon szeretett volna védeni a magyar válogatottban az 1924-es párizsi olimpián, csakhogy munkaadója, a Barcelona, valamint a spanyol szövetség addig húzta az időt a játékengedély kiadásával, amíg lejárt a nevezési határidő. „Plattkó nem véd Párizsban – olvashatták a Sporthírlap olvasói 1924. május 15-én. – Az MLSZ tovább nem várhatván, kénytelen volt Plattkót végleg elejteni, s helyette Nádlert benevezni.” Az olimpián végül Biri János állt a kapuban (az egyik kapustartalék Zsák Károly volt). Plattkó a lengyelek ellen még nem hiányzott (5:0), viszont Egyiptom ellen (0:3) nagyon is… Az előző évben 6:1-re tönkrevert svájciak pedig a második helyet szerezték meg a tornán. |
Ha úgy tetszik, szabadabb levegőre, nagyobb színpadra vágyott, hogy saját hatáskörben, a maga elgondolásai szerint bizonyíthassa be a fent idézett újságcikkben megfogalmazottakat, nevezetesen azt, hogy „a magyarság egyik alkotó és elengedhetetlen része az európai szellemi és testi kultúrának”.
De valószínűbb, hogy semmi ilyesmi nem járt a fejében, egyszerűen csak – vándorösztönétől is hajtva – megragadott egy kínálkozó szakmai lehetőséget, amiért tehetségét kamatoztatva keményen megdolgozott.
Plattkó hat mérkőzéssel (öt győzelemmel, egy döntetlennel és mindössze négy kapott góllal) hagyta maga mögött a magyar válogatottat és az országot, hogy a ma már szintén legendaként tisztelt Joan Gamper alapító-klubelnök hívásának eleget téve a Barcelona kapusa legyen – profi szerződéssel, amelyre itthon akkortájt hiába várt.
Nem akármilyen kapcsolat vette kezdetét: az elkövetkezendő nyolc évben Plattkó – akit akkoriban már nem Ferencnek, hanem Franznak, de leginkább Franciscónak szólítottak – játékosként hét katalán és egy spanyol bajnoki címet, továbbá három Király-kupát nyert a Barcával, amelyet később edzőként is Katalónia legjobb csapatává faragott. HD 488 6 min Macho dotado follando a una morena muy buena, termetes alakját festményen is megörökítették.
Aztán az európai küldetésből nagyvilági lett. Rövidebb francia, angol, román és egyesült államokbeli megbízások után a harmincas évek végétől főleg Dél-Amerikában, elsősorban Chilében dolgozott, utóbbi országban megválasztották szövetségi kapitánynak is.
Nyolcvannégy esztendősen hunyt el 1983-ban Santiago de Chilében, földi maradványait tavaly óta a legendás santiagói klub, a Colo-Colo mauzóleumában őrzik.
„A magyar is bekerült a Colo-Colo legnagyobb bajnokai közé” – írták a megemlékezésről szóló helyi tudósításban, nem feledkezvén meg arról sem, honnan érkezett a chilei futballban is legendává vált sportember.
Plattkó is teljesítette a küldetését.









