Spartathlon-kvalifikációt ért a Margitszigeten aratott győzelem

Hatalmas küzdelemben győzött a hölgyek között a BP100 jótékonysági futóverseny százhatvan kilométeres távján. A győzelem vagy a görög versenyre a belépő volt a fő cél?
Azzal a céllal érkeztem a versenyre, hogy megszerezzem az egyenes ági Spartathlon-kvalifikációt, azaz tizenhat és fél órán belül beérjek – mondta a Csupasportnak Kéri Veronika. – Persze, az is ott volt a fejemben, hogy jó lenne győzni, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, ugyanis előre nem tudtam, hogy ki milyen formában van az idény végéhez közeledve. Boldog vagyok, hogy elértem a célom, a győzelem pedig csak hab a tortán.
Milyen volt a futás?
Százharminc kilométerig szépen ment, aztán elkezdtem fáradni, az utolsó tizenöt kilométer pedig nagyon nehéz volt – egyszerűen nem vittek a lábaim, sokat sétáltam. Edzőm, Lubics Szilvia rám is szólt, haladjak gyorsabban, mert így kicsúszok az időből. Szilvi ismer már annyira, hogy tudta, ha nem érem el a célom, az eléggé megvisel, ilyenkor pedig kell egy kis idő, mire összeszedem magam… Az utolsó körre negyvenperces előnnyel mentem ki, de tudtam, hogy tizenhat óra huszonöt percre bent akarok lenni. Bár arról nem volt elképzelésem, hogyan csinálom meg, ugyanis ekkor már mindenem fájt. Próbáltam nyugtatni magam, és azt hajtogattam, képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Az utolsó körben felváltva futottam és sétáltam, majd az uszodánál mellém jött egy kamerás, akit Szilvi küldött, hogy biztasson. Ez nagyon jólesett, s azt mondtam: most kell tíz másodperc séta, majd megindulok. Megláttam a cél fényeit, megindultam, s végül jó három és fél perccel a Spartathlon-kvalifikációs idő előtt beértem a célba.

Nem volt könnyű menet…
Habár a mentálisan erős ultrafutók közé tartozom, a vége nagyon nehéz volt. Azonban ekkor is tudtam, hogy képes vagyok kimászni a gödörből, meg tudom csinálni. Annak idején a dupla Balaton-körnél kicsúsztam a szintidőből, de végigcsináltam, azonban nagyon megviselt, hogy nem értem be időben. Kudarcként éltem meg, nehezen szedtem össze magam. Most egyáltalán nem akartam így járni, elég nehezen viselem a kudarcot. Most nem a győzelem volt a fontos, de természetesen örülök annak is. Nagyon kemény százhatvan kilométer volt ez.
Milyen volt körözni a Margitszigeten?
Azt hittem, hogy sokkal jobban megvisel a körözés, de jobban bírtam a vártnál. Készítettem egy nyolcórás zenei válogatást, tudtam, kétszer kell lejárnia… Olykor zavaró volt a tömeg a pályán, de ahogy sötétedett, úgy kezdett a környezet is lenyugodni. Az éjszaka is szép volt, csodálatos érzés volt a Margitszigeten napfelkeltében futni.

Jövőre pedig jöhet a Spartathlon…
Az biztos, hogy jövőre a Spartathlon lesz a főversenyem. A további kihívásokról sok mindent nem tudok elmondani, bár Szilvi már biztosan tudja a menetrendet. Az év elején edzőtáborozunk, tavasszal az Ultrabalatonon ott leszek, és terepversenyre is szükségem lesz majd. A pontos naptár majd szépen lassan kialakul.

A betegség sem akadályozta meg az éremszerzésben









